Pho Bo

Hogy mi a túró az a Pho Bo? A kérdés jogos, hiszen nem egy közismert ázsiai ételről van szó. Ha azt mondanám szecsuáni csirke, akkor persze mindenki ugyanarra a taknyos kínai kifőzdés rémségre gondolna, márpedig arra jobb nem is gondolni. Főiskolás koromban rengeteg kínai gyorskifőzdés kaját ettem, de nagyon megcsömörlöttem tőle, éveken keresztül rá sem bírtam nézni. Ez egészen addig tartott, míg el nem mentünk Ázsiába, azóta gyökeresen megváltozott a véleményem a távol keleti konyháról. Erről a témáról hosszú oldalakon lehetne beszélni, de lényeg a lényeg, hívő lettem. Magával ragad az ázsiai konyha egyszerűsége, könnyűsége, pikánssága, imádom, hogy annyiféle zöldséget használnak, illetve, hogy a zöldségek nincsenek szétfőzve, ropog, harsog és tökéletesen érződik a zöldségek eredeti íze.

Pár hete olvastam a neten egy remek thai kifőzdéről Pesten, nyomban ki is próbáltuk és döbbenten konstatáltam, hogy messze a legautentikusabb thai kifőzdéről van szó Pesten, de erről majd egy következő posztban. Ezen a helyen valami olyan fantasztikus levest ettem, amit Thaiföld óta nem, persze azóta rengetegszer rendeltem ugyanazt a levest a KisParázsban, annyira bejött. A legutóbbi alkalommal elhatároztam, hogy megpróbálok valami hasonlót előállítani odahaza is. Feltúrtam a netet és találtam is egy nagyon hasonlóan kinéző levest egy külföldi site-on, ami nem thai, hanem vietnámi, de gondoltam tegyünk egy próbát. A végeredmény fantasztikus lett, nem egészen olyan, mint a KisParázsbeli, de így is remek, úgyhogy itt a recept:

Hozzávalók az alapléhez:

1kg marhacsont

0,5kg borjú szegy (alapvetően marha szegy ment volna bele, de azt nem kaptam)

1fej hagyma

5dkg friss gyömbér

3 csillagánizs

egy rúd fahéj

2-3 kardamom mag

2 szegfűszeg

10-12db koriander mag

10-12db édeskömény mag

5 evőkanál nuoc mam (vietnámi halszósz)

Fogok egy nagy lábost, kettévágom a vöröshagymát (pucolatlanul, megmosva) és a lábosba rakom egy evőkanál olíva olajjal. Elkezdem pirítani, majd hozzárakom a meghámozott és kicsit összenyomott gyömbért és azt is pirítom egy rövid ideig. Ezután hozzáadom a marha csontokat és a szegyet, majd felöntöm úgy 3 liter hideg vízzel. Nagyon lassan elkezdem forralni, odafigyelve arra, hogy sohase forrjon fel nagyon. A forrásig akár 1,5 óra is eltelhet. Ekkor egy száraz serpenyőbe rakom a fűszereket és kicsit megpirítom, majd egy teatojásba rakom az egészet és mehet a levesbe. Kerül még bele 5 evőkanál nuoc mam és lefedve további 3-4 órát rotyogtatom. Egy pár órát hidegre rakom, amíg meg nem dermed a zsír a tetején, leszedem és újra melegítem. Közben beáztatok hideg vízbe egy csomag rizstésztát és 1 percre forró vízbe rakom. Egy wokban pirítok felaprított chilit, zellerszárat és újhagymát, rakok mellé a megfőzött húsból és felöntöm alaplével, majd a végén adok hozzá szójacsírát és aprított petrezselymet (koriandert sajnos pont nem kaptam). Egy mély tányérba rakom a tésztát, merek rá a felmelegített levesből, facsarok rá egy kevés lime levet és öntök rá egy kis édes chili szószt.

Nagyon kellemes húsleves ázsiai fűszerezettséggel, pikáns, de nem túl erős, nekem egyszerűen tökéletes.

Spagetti vongole

Egy baromi egyszerű olasz kagylós tésztaételről van szó, melyet Jamie egyik műsorában láttam először. Azóta rendszeres visszatérője az olasz gasztronómiával foglalkozó műsoroknak, úgyhogy gondoltam én is összedobok egy saját verziót.

A metróba mentem bevásárolni, mert ott szinte mindig van kimért fekete kagyló, természetesen ezúttal pont elfogyott, ahogy az lenni szokott, úgyhogy lecsaptam az utolsó pár szem Amanda kagylóra, mely sajnos nem annyira ízletes, mint a fekete kagyló, de annyira azért nem is rossz.

Maga a főzési szakasz nagyon gyorsan megy, ha az ember előtte összevagdossa az alapanyagokat és megpucolja a kagylót, akkor a főzés kezdetétől az evésig mindössze 15 percre van szükség. Ezt azért is érdemes megtenni, mert a kagyló nagyon gyorsan elkészül és nincs idő közben mással foglalkozni. Mondom ezt én, noha pont ezt a részét szúrtam el. Hiába, ha az ember a gyerekre is figyel, akkor nem célszerű közben kagylót főzni, mert könnyen elveszti az időérzékét. Ennek eredményeként a kagyló sajnos kicsit rágós lett, a tészta azonban alapvetően így is nagyon fincsi volt. A kagylóból kifolyó sós tengervíz és a bor rendkívül jó barátok, csak ajánlani tudom.

Hozzávalók:

15-20 szem kagyló

2 gerezd fokhagyma

1 piros chili paprika

1,5dl fehérbor

1 csokor petrezselyem

1 citrom

pár szem paradicsom

1 marék reszelt parmezán

1 kisebb vöröshagyma
200g spagetti tészta

A kagylókat megtisztítom, a hagymát, fokhagymát, chilit apróra vágom. A tésztát felrakom főni, közben egy nagy serpenyőben olajat melegítek, beledobom a fokhagymát, hagymát és chilit és rövid ideig fonnyasztom. Hozzádobom a megtisztított kagylót, a feldarabolt paradicsomokat, ráöntöm a fehérbort és egy fedővel lefedem. 2 percig párolom. Ráöntöm a megfőtt tésztát, jól összekeverem a kagylós cuccal, facsarok rá citrom levet és megszórom petrezselyemmel. Tálaláskor megszórom parmezánnal. 

Étterem kritika – Olimpia étterem

A Takács Lajos nevével fémjelzett intézményről hallottam már jót és rosszat egyaránt. Régóta készültem ide, kíváncsi voltam mi is a helyzet ezzel a napjainkban felkapott étteremmel kapcsolatban, úgyhogy hirtelen felindulásból ma elbattyogtunk egyik kedves barátommal az Alpár utcába.

A hely úgy hirdeti magát, mint ahol minden reggel a legjobb alapanyagokból válogatnak a piacon, majd ezt követően felszínre kerül az improvizáció és kreálnak valami finomat ebédre és vacsorára. Ebédkor kedvezményes áron lehet 2 (1,850.-) és 3 (2,050.-) fogásos menühöz jutni, így mi is beruháztunk egy 3 fogásos verzióra.

A hely elég minimál art, ami nekem kifejezetten tetszik, nem szeretem a csili-vili, puccos helyeket, legyen az étel a középpontban. Az asztalok kellemesen elhelyezve, nincs zavaró közelség a szomszédhoz, így eddig ez rendben.

És akkor térjünk rá a menüre. Előételként 2 opció kínálkozott, bableves vagy paradicsomos-májas saláta. Mivel a gyomrom per pillanat nem áll a helyzet magaslatán, így a kímélőbb salátát választottam, a barát pedig bepróbálta a levest. Mindkét étel hamar kerül az asztalra, egy pohár szódával egyetemben (gratis), illetve diós kenyeret is választhattunk magunknak, ami kifejezetten remek volt. Természetesen nem bírtam ki, hogy ne kóstoljak bele a levesbe is, mely meglepetésre nem túl durva, mégis kellemesen ízes, a fehérrépa állaga tökéletes, noha legtöbb helyen péppé főzik a szerencsétlen párát.

A salátám első látásra kb. ugyannyira minimál artnak tűnt, mint a helység berendezése, kevés rukkola, rajta pár apró kocka paradicsom, körülötte egy-két csirkemáj darab és kevés vinaigrette. A csirkemáj korrekt, semmi extra, olyan amilyennek lennie kell, a salátát kicsit átválogathatták volna, mert volt benne pár punnyadt levél, de nem vészes, az igazi meglepetés azonban a paradicsomnál ért. Első kinézetre sima friss paradicsomkockának tűnt, de hamar kiderült, hogy itt teljesen másról van szó. Ez szárított paradicsom volt, amire azért nem jöhettem rá látványról, mert nem összeaszott verzióban került tálalásra, hanem vélhetően valamibe be volt áztatva, ami miatt ismét hasonló kinézetet vett fel, mint friss állapotában. Ezzel pont azt a kis pluszt sikerült belecsempészni, amitől egy ilyen helyen más lesz egy sima saláta.

És akkor térjünk rá a főételre. Sajnos innentől rohamosan romlani kezdett az amúgy pozitív hangulatom. Branzino (avagy tengeri sügér) filé, ami az egyik kedvenc tengeri halfajtám, spenót főzelékkel. A személyzet nagyon készséges, gyorsan érkezik mindkettőnknek a hal, alatta nagyon gusztán virít a leveles párolt spenót, szerencsére semmi köze a hagyományos spenót főzelékhez. Az első meglepetés akkor ér, amikor meglátom, hogy a halfilén rajta van a hal uszonya, majd a következő pillanatban észreveszem, hogy a „filén” rajta van a kopoltyú egy része is. Csak pislogok, hogy ez meg mit keres rajta?! Innentől sajnos nem ér meglepetésként, hogy ezen helyeken kívül is találok szálkát a filében, noha nem egy bonyolult meló egy leharcolt szemöldökcsipesszel kikapkodni azokat a szálkákat a halból. Tudom macera, meg idő, de akkor is, egy ilyen hely adjon már ennyit magára, de nem is ez akaszt ki annyira, hanem a rajta levő kopoltyú és uszony, mely az egyébként sem gigantikus halfilé emészthető részét csökkenti nem kis mértékben.

Ettől eltekintve a hal tökéletesen van megsütve, abban nincs is hiba. A spenót nagyon jó ízű, enyhén borsos, a spenót íze abszolút átjön, csak! Mi a manóért nem lehetett még egyszer átmosni a spenótot? Mert hiába a kellemes íz, ha roszog a fogam alatt a homok/kosz!

Az étel elfogy, ízre hibátlan lenne, a felsoroltak miatt azonban erős csalódottság kerít hatalmába.

Jön a desszert. Egyszerű, de szép tálalással érkezik a birsalmás süti. Alja keményebb jellegű, de finom tészta, rajta a megpárolt (nincs szétfőzve, csak éppen megpárolt) birs, azon pedig egy beazonosíthatatlan édeskés mártás, ami remekül ellensúlyozta a birs savanykás ízét. Nagyon jó volt az összhang és már-már kezdett volna feledésbe merülni a főétel csalódottsága, amikor váratlanul ráharaptam valami keményre a sütiben. Gyors beazonosítás után kiderült, hogy a birsalma magházának egy darabja. Hogy az a... Ez annyira apróság, de olyan sok múlik rajta.

Lassacskán a desszert is elfogy, az eset óta csak óvatosan rágom meg a falatokat, kérjük a számlát, fizetünk és távozunk. Kifelé menet a pincér kedves kérdésére, miszerint ízlett-e a dolog azért elmondjuk, hogy jó volt, de… Amire jön a bocsánatkérés, korrekt módon nincs is ezzel baj, nem az Ő hibájuk, de attól még ez így nincs rendben.

Utólag marad a keserű szájíz, ez kifejezetten remek hely lehetne, a pincérek kedvesek, segítőkészek (ami manapság fél siker) de ilyen kapitális hibákat, mint a halnál, spenótnál és desszertnél egyszerűen nem lehet elkövetni egy valamit is magára adó helyen. Visszamenni?! Azt hiszem egy ideig nem.