A Takács Lajos nevével fémjelzett
intézményről hallottam már jót és rosszat egyaránt. Régóta készültem ide, kíváncsi voltam mi is a helyzet ezzel a napjainkban felkapott étteremmel kapcsolatban, úgyhogy hirtelen felindulásból ma elbattyogtunk egyik kedves barátommal az Alpár utcába.
A hely úgy hirdeti magát, mint ahol minden reggel a legjobb alapanyagokból válogatnak a piacon, majd ezt követően felszínre kerül az improvizáció és kreálnak valami finomat ebédre és vacsorára. Ebédkor kedvezményes áron lehet 2 (1,850.-) és 3 (2,050.-) fogásos menühöz jutni, így mi is beruháztunk egy 3 fogásos verzióra.
A hely elég minimál art, ami nekem kifejezetten tetszik, nem szeretem a csili-vili, puccos helyeket, legyen az étel a középpontban. Az asztalok kellemesen elhelyezve, nincs zavaró közelség a szomszédhoz, így eddig ez rendben.
És akkor térjünk rá a menüre. Előételként 2 opció kínálkozott, bableves vagy paradicsomos-májas saláta. Mivel a gyomrom per pillanat nem áll a helyzet magaslatán, így a kímélőbb salátát választottam, a barát pedig bepróbálta a levest. Mindkét étel hamar kerül az asztalra, egy pohár szódával egyetemben (gratis), illetve diós kenyeret is választhattunk magunknak, ami kifejezetten remek volt. Természetesen nem bírtam ki, hogy ne kóstoljak bele a levesbe is, mely meglepetésre nem túl durva, mégis kellemesen ízes, a fehérrépa állaga tökéletes, noha legtöbb helyen péppé főzik a szerencsétlen párát.
A salátám első látásra kb. ugyannyira minimál artnak tűnt, mint a helység berendezése, kevés rukkola, rajta pár apró kocka paradicsom, körülötte egy-két csirkemáj darab és kevés vinaigrette. A csirkemáj korrekt, semmi extra, olyan amilyennek lennie kell, a salátát kicsit átválogathatták volna, mert volt benne pár punnyadt levél, de nem vészes, az igazi meglepetés azonban a paradicsomnál ért. Első kinézetre sima friss paradicsomkockának tűnt, de hamar kiderült, hogy itt teljesen másról van szó. Ez szárított paradicsom volt, amire azért nem jöhettem rá látványról, mert nem összeaszott verzióban került tálalásra, hanem vélhetően valamibe be volt áztatva, ami miatt ismét hasonló kinézetet vett fel, mint friss állapotában. Ezzel pont azt a kis pluszt sikerült belecsempészni, amitől egy ilyen helyen más lesz egy sima saláta.
És akkor térjünk rá a főételre. Sajnos innentől rohamosan romlani kezdett az amúgy pozitív hangulatom. Branzino (avagy tengeri sügér) filé, ami az egyik kedvenc tengeri halfajtám, spenót főzelékkel. A személyzet nagyon készséges, gyorsan érkezik mindkettőnknek a hal, alatta nagyon gusztán virít a leveles párolt spenót, szerencsére semmi köze a hagyományos spenót főzelékhez. Az első meglepetés akkor ér, amikor meglátom, hogy a halfilén rajta van a hal uszonya, majd a következő pillanatban észreveszem, hogy a „filén” rajta van a kopoltyú egy része is. Csak pislogok, hogy ez meg mit keres rajta?! Innentől sajnos nem ér meglepetésként, hogy ezen helyeken kívül is találok szálkát a filében, noha nem egy bonyolult meló egy leharcolt szemöldökcsipesszel kikapkodni azokat a szálkákat a halból. Tudom macera, meg idő, de akkor is, egy ilyen hely adjon már ennyit magára, de nem is ez akaszt ki annyira, hanem a rajta levő kopoltyú és uszony, mely az egyébként sem gigantikus halfilé emészthető részét csökkenti nem kis mértékben.
Ettől eltekintve a hal tökéletesen van megsütve, abban nincs is hiba. A spenót nagyon jó ízű, enyhén borsos, a spenót íze abszolút átjön, csak! Mi a manóért nem lehetett még egyszer átmosni a spenótot? Mert hiába a kellemes íz, ha roszog a fogam alatt a homok/kosz!
Az étel elfogy, ízre hibátlan lenne, a felsoroltak miatt azonban erős csalódottság kerít hatalmába.
Jön a desszert. Egyszerű, de szép tálalással érkezik a birsalmás süti. Alja keményebb jellegű, de finom tészta, rajta a megpárolt (nincs szétfőzve, csak éppen megpárolt) birs, azon pedig egy beazonosíthatatlan édeskés mártás, ami remekül ellensúlyozta a birs savanykás ízét. Nagyon jó volt az összhang és már-már kezdett volna feledésbe merülni a főétel csalódottsága, amikor váratlanul ráharaptam valami keményre a sütiben. Gyors beazonosítás után kiderült, hogy a birsalma magházának egy darabja. Hogy az a... Ez annyira apróság, de olyan sok múlik rajta.
Lassacskán a desszert is elfogy, az eset óta csak óvatosan rágom meg a falatokat, kérjük a számlát, fizetünk és távozunk. Kifelé menet a pincér kedves kérdésére, miszerint ízlett-e a dolog azért elmondjuk, hogy jó volt, de… Amire jön a bocsánatkérés, korrekt módon nincs is ezzel baj, nem az Ő hibájuk, de attól még ez így nincs rendben.
Utólag marad a keserű szájíz, ez kifejezetten remek hely lehetne, a pincérek kedvesek, segítőkészek (ami manapság fél siker) de ilyen kapitális hibákat, mint a halnál, spenótnál és desszertnél egyszerűen nem lehet elkövetni egy valamit is magára adó helyen. Visszamenni?! Azt hiszem egy ideig nem.
